Férfi lélek

Fekete és fehér, kint és bent, Nap és Hold, férfi és nő: néhány a sok közül a kultúra és a civilizáció nagy ellentétpárjai közül.

Amióta világ a világ, azóta próbáljuk kideríteni, miért és miben különbözik annyira a két nem, és persze arra is próbálunk rájönni, hogy ezek a különbségek miként hatnak a mindennapi életünkre, viszonyainkra, párkapcsolatunkra.

Bármennyire is furcsán hangzik, a nőkben és a férfiakban jóval több a lelki hasonlóság, mint különbség. Az eltérések elenyészően kicsik és könnyen ráfoghatjuk őket az nemi szerepekkel kapcsolatos neveltetésre vagy éppen a társadalmi konvekciókra is . Ugyanakkor nem jelenthetjük ki, hogy a nők és a férfiak teljesen egyformák pszichológiai szempontból.

A lelki különbségeknek biológiai okai is vannak, a férfiak és a nők agya ugyanis máshogy fejlődött az evolúció során.

Az egyik nemnek vadásznia, felderítenie, harcolnia kellett, míg a másik gyűjtögetett, védelmet és biztonságot nyújtott a gyermekeknek, az időseknek és a csoport többi tagjának.

Mára megváltoztak a szerepek, elmosódtak az éles határok, a biológiai - és az ebből is következő - pszichológiai különbségek azonban megmaradtak.
 

Miért nem értesz meg?

A legfőbb, közhelyes panasz, amit a férfiak szájából hallhatunk: túl sokat beszél az asszony, nincs egy perc nyugtom se tőle!

A nők viszont gyakran azért érzik magukat rosszul egy kapcsolatban, mert a másik magába fordul, bezárkózik és akkor is hallgat, amikor mondania kellene valamit. A nők agyában nagyobb és fejlettebb a kommunikációért felelős terület, mint a férfiak agyában. Könnyebben és gyorsabban "fejtik meg", hogy mit akar mondani a másik, hatékonyabban használják a nyelvet.

Jobban képesek a sorok között olvasni - míg a férfiak számára az egyértelmű üzenetek találnak célba -, és a metakommunikációs jeleket, testbeszédet is jobban értik.

Összességében: a nők emocionálisabbak, jobban ismerik fel mások érzelmeit, empatikusabbak és együttérzőbbek.



A nők máshogy állnak a problémákhoz is: szeretik azokat megosztani másokkal, véleményt cserélni róluk és mérlegelni az esetlegesen felmerülő megoldási lehetőségeket - sőt a megosztás (az "elmesélés") akkor is kulcsfontosságú, ha a másik fél semmit nem tud érdemben hozzátenni, csak hümmög vagy együttérzően bólogat.

A férfiak ezzel szemben magányosan, egyedül néznek szembe a problémákkal, gyakran nem is értik, minek beszélni róluk annyit.

Ebből következik, hogy a férfiak inkább függetlenek, a nők viszont jobban kooperálnak másokkal, szívesebben dolgoznak csapatban.

A férfiak inkább nagyobb léptékben gondolkoznak, míg a nők figyelmet szentelnek az apróbb részletekre is - ugyanakkor a férfiak hajlamosak leragadni egy-egy részletnél, míg a nők hamarabb észreveszik az összefüggéseket is.

 

A nők hajlamosabbak arra, hogy felnagyítsák az életükben történt negatív eseményeket, rágódjanak egy-egy szituáción vagy éppen újra és újra felidézzenek, átéljenek egy kellemetlen élményt - ennek a hátterében a hormonrendszer különbségei állhatnak. A nők ráadásul rosszabbul reagálnak a stresszre és nehezebben is nyugszanak meg egy stresszel teli nap után.

Mindezek ellenére, a felméréseken rendre a hölgyek mondják azt gyakrabban, hogy boldogok, elégedettek az életükkel.
 

Család vagy karrier

Sztereotípiákból nincs hiány, ha a nők és férfiak közötti különbségeket vesszük: anyuka a tűzhely mellett, helyes köténykében, míg apuka pénzt keres, szivarozik vagy éppen autót vezet.

Természetesen lehetnek kivételek, de a közhelyeknek valóban lehet némi valóságalapja: kutatások szerint a férfiak számára fontosabb a személyes előrelépés, a karrier és a munkában elért sikerek, míg a nők inkább a párkapcsolatokban, a családi életben és a lelki fejlődésben szeretnének kiteljesedni.

A nők inkább a biztonságra törekednek, míg a férfiakra jellemző a kockázatkeresés, a merészség, a 'majd én megmutatom'.

Ennek egyik következménye (és ezt rengeteg statisztikai adat is alátámasztja), hogy a férfiak gyakrabban követnek el bűncselekményeket és keverednek bajba, sőt az is összefüggésben van ezzel a viselkedéssel, hogy a férfiak rövidebb ideig élnek, mint a nők.

forrás:webbeteg

 

 

Strong Man Megérkezett!

Gyógynövény-kivonatokat tartalmazó étrend-kiegészítő kapszula

Megrendelhető :

Diszkrét csomagolásban, ingyenes házhoz szállítással www.trendishop.hu oldalán

 

Ajánljuk:

  •   potencia problémákra

  •   libidó növelésére

  •   prosztata jobb működéséért

  •   spermiumok számának  és mozgásának hatékonyságáért.

  •   stresszes életvitelűeknek

  •   sportolóknak

  •   ötven év feletti  férfiak vitalizálásra

  •   kízárólag 18 év felett  ajánlott!

Kiszerelés: 20 db

Összetétel: 

  • egyedi kombináció

  •  növényi hatóanyagokat : gyömbért+ Panax ginsenget +fűrészpálma kivonatot+ cinket + L-arginint tartalmaz!

  •  Adalékanyagot nem tartalmazó termék!

  • Wessling Labor által bevizsgált  !

Adagolás:  Felnőtteknek alkalmanként 1 kapszulát bőséges folyadékkal ajánlott bevenni!